Harmadéves sportszervező szakos hallgatónk, Gál Nikolett január 12-én részt vett az Operaházban megrendezett 68. Nemzeti Sport Gálán. A rangos eseményen az Év Fogyatékos Női Sportolój díj háromfős jelölti listáján Ekler Luca (paraatléta) és Gyurkó Alexandra (szervátültetett úszó) mellett szerepelt.
A jelölteket a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) állította össze, míg a végső sorrendről az MPB által felkért szakemberek és szakírók döntöttek.
A Miskolci Egyetem hallgatója, a DVTK sportolója tanulmányai mellett kiemelkedő sporteredményeket is elért: 2025-ben a tokiói siketlimpián aranyérmet szerzett 100 méteres gátfutásban.
A díjat végül Ekler Luca atléta vehette át, de szeretnénk gratulálni Gál Nikolettnek és edzőjének, Majkut Gergelynek az idei év kiemelkedő sportsikereihez. Büszkék vagyunk arra, hogy a Miskolci Egyetem hallgatói között tudhatjuk Nikit.